Advanced mászó technikák szótára

Összegyűjtöttem pár mászótechnikát, ami nem jön szembe bármelyik pillanatban, ezért külön említésre méltó. Alap technikákat és fogásokat, illetve általam nem eléggé ismert (sajnos) repedésmászó technikákat nem foglaltam bele.

Ha bárkinek van ötlete egyéb kifejezésekre írjon és beleteszem a listába!

  1. Lassító tenyeres
    A testlendület lassítását szolgálja, azáltal, hogy a fogást eleresztő kezünkkel a kipördülés ellen gyorsan ellentámasztunk a fal felületén (nem feltétlenül egy konkrét fogáson), ilyen módon tehermentesítve a fallal kapcsolatban lévő kezet.
  2. Lassítás lábbal
    Lábfej külső felületének (spicc) végighúzása falon, mozdulat közben, a mozdulat lendületének lassításának céljából.
  3. Bicikli (toló-húzó)
    Lépés összecsípése két lábbal. Egyik lábfej visszaakasztásával test felé húzó erő létrehozása a lépésen, másik lábbal pedig ugyanannak a lépésnek másik oldalát lépve a mászó összecsípi a lépést, nem csak felfele tartó erőt, hanem a falba befelé tartó húzást is generálva.
  4. Bólintás
    Lendület szerzése a holtpont eléréséhez a fej hátra, majd előre bólintásával egy teljesen kifeszült végtagú pozícióból való távozáshoz. Ugyanez a jellegű a fal síkjától ki, majd be irányuló mozdulat létrehozható vállal és csipővel, helyzettől függően. Adam Ondra nagy mestere ennek a mozdulatnak.
  5. Tülkölés, lábfejék
    Lábfej / lábfejek beszorítása, tömködése lyukakba repedésekbe, ezzel befele és felfelé tartó erőt generálva.
  6. Lábbal előre
    Gyakori mozdulat mászóversenyeken, repedészmászában és plafonmászásban. Az út menetiránya felé lábbal fordulás és lábbal előrehaladás kéz helyett. Klasszikus hazai példa.
  7. Lendületvétel falba rúgással
    Holtpontból kimozdulás elősegítése erőteljes falba rúgással „behintáztatva” a tömeközéppontot. Gyakori technika függeszkedés esetén, vagy oldalirányú mozgások megkönnyítéséhez rossz lépéseken.
  8. Fejtámasztás (Fejék)
    Fej beakasztása egy nagyobb élbe, lyukba ezzel a karok tehermentesítése. Jó lépés és testerő kell hozzá.
  9. Sarokspicc
    Sarok és lábfej beszorítása két pont közé, csavaró/feszítő mozdulattal. Ha jól bent van, ebből bármit le lehet hozni.
  10. Kétkezes tolódzkodás
    Test magasabbra tolása két kézzel tenyéren támaszkodásból. A tenyerek lehetnek fogáson vagy a falra felfektetve. A két kar kinyújtásával terhementesednek a lábak, így magasabbra lehet lépni.
  11. Térdtámasztás
    Előreheladás térdre támaszkodással. Ha csak egy lábnak van elérhető lépés és csak az ellentétes kéznek van elérhető fogás, a kettő közti testpozíció fenntartása nagyon testerőigényes lehet a továbbhaladáshoz, ezért a szabad kézzel a mászó a lépésen álló láb térdére támaszkodással juttatja felljebb tömegközéppontját, ahol már elérhezi a következő fogást.
  12. Kisujjkulcs
    Jellemzően vertikális irányú fogásokon a kisujj beleszorítása a fogás aljába, majd a többi ujj ráhúzásával extra stabilitás elérése. A technika nem egyenlő a hagyományos ujékkel mivel jellemzően csak a kisujj szorul meg.
  13. Láb mozgatása kézzel
    A kevésbé lazák menedéke 😃 a láb felemelése kézzel, olyan mozgástartományba, ahova a mászó már nem tudná saját erőből felemelni.
  14. Ujjrendek
    Ujjak elosztása, olyan módon, hogy elférjenek a fogáson (pl. középső feljebb csúsztatása/3 ujj összecsúsztatása három szög alakba). Repedésmászáshoz elengedhetetlen technika és lukakhoz is.
  15. Kézcsere ujjanként (typwriter)
    Kézcsere kisméretű fogáson. Mivel a terhelés alatt lévő kéz nem tudja elengedni a fogást, ezért a súlyt ujjanként kell levenni róla. Ahogy egy ujj elengedi a terhelés alatt lévő fogást a másik kéz egy ujja kerül a felszabaduló felületre. Ez egészen addig megy, ameddig a tartó kéz teljesen fel nem szabadul és a másik kéz át nem veszi a terhelést.
  16. Villám kéz/ujjcsere
    Kézcsere olyan fogáson, ahol a fogás kis mérete, illetve a fogásra mért terhelés miatt nem lehetséges a hagyományos kézcsere. A mászó megrántja a fogást, hogy egy pillanatra lekerüljön róla a terhelés, és a holtpont elérésének pillanatában hirtelen mozdulattal elengedi a fogást, majd elkapja a másikkal, mielőtt kiesne a holtpontból és elkezdene esni. Elég energiaigényes.
  17. Kimászás térddel/ térddel lépés
    Kimászás egy tömb tetejére térdelés segítségével (lábfejjel lépés helyett), állítólag nem elegáns, de rendkívül hasznos és így is ér a megmászás.
  18. Fókázás
    A felsőtest felfektetése a boulder tömb tetejére, acélból, hogy a test tömegközéppontja minél feljebb kerüljön, így kikerülve a függőleges/áthajló falszakaszból. Miután a test felfeküdt a tömbre következik a hullámzó testmozgás, (mivel ilyenkor a mászó lába még a levegőben lóg és nem tud vele fellépni), ami apránkánt feljebb viszi a mászót, és rendkívül szórakoztató látványt nyújt a szemtanúknak.
  19. Figure four
    A technika amit még senki nem csinált azért, mert csak így lehet megoldani egy problémát. A láb átkulcsolása annak a kéznek a könyökhajlatában, amelyik valami nagyon nagy fogást fog, ezzel magasabbra hozva az egész testet, így lehetővé téve egy távoli fogás elérését.
  20. Férgezés
    Gyakorlatilag offwidth mászás, a test beszorítása széles repedésekbe, testméretű lukakba és ezekben előrehaladás hullámzó testmozgással, az összes végtag tolóerejének felhasználásával.
  21. Pogo (kick)
    Erőteljes láblendítés abba az irányba ahova a mászó dinamikusan tovább akar nyúlni. Jellemzően akkor szükséges, ha a falfelület nem kínál semmilyen lépést, és valahonnan lendületet kell nyerni a következő fogáshoz való továbbhaladáshoz.
  22. Bordakosár összehúzása
    A bordakosár méretének csökkentés levegő kifújásával precíz falrasimúló mozdulatoknál. Ha a bordakosár mérete kisebbé válik, a test tömegközépponja kevésbé kerül ki a fal síkjából, így könnyebb megtartani az egyensúlyt és nem „kidőlni” a falból. Izmosabb férfiaknak és szerencsésebb adottságú nőknek kötelező ismeret pozitív/függőleges falon. 
  23. Ráfogás kézre
    Kisebb húzóerővel rendelkezők menedéke. Jellemzően nagyobb fogásokon a mászó a szabad kezével ráfog a másik, -fogást szorító- kézfejére, hogy több erőt tudjon átvinni a fogásra és feljebb tudja helyezni a súlypontját a továbbhalasához.
  24. Térd-könyök egybeakasztás
    A behajlított kéz könyökének az azonos oldali térdhez nyomása ezzel a kéz terhelésének áthelyezése a lábra. A mozdulat jó lépést/sarokhelyet feltételez.
  25. „Hüvelykezés”Thumbercling (thumb+undercling)
    Alsós fogás terhelése nagyobb távolságról, lenti irányból. A mászó felfelé fordítja tenyerét és hüvelykujjával éri el az alsós fogást.
  26. Parasztra fogás
    Nagyobb, a fal síkjából kiálló fogás megfogása a kézfej tenyérél felőli oldalával, ha elég nagy a fogás, akkor nem csak a tenyér él fonódik a fogás köré, hanem a tenyér belseje is.
  27. Extrém térdletekerés
    A térd letekerése olyan módon, hogy a talp felfelé irányba néz, a cipő “fűzős fele” pedig lefelé, nem pedig oldalirányba, mint a hagyományos letekerésnél. Másik változat amikor ugyanúgy felfelé néz a talp a letekert térddel, de nem a talprésszel, hanem az orrrészel lép a mászó, szokatlan módon a cipő fűzős felét helyezve a fogásra.

    New school technikák
  28. Run and jump
    Nekifutásból felfutás a falra egy fogás eléréséhez a fal egy pontjának vagy egy fogás megtaposásával. A mozdulatsor nem feltétlenül a földről indul, előfordulhat egy út későbbi részén is.
  29. Double (triple) clutch
    Továbblendülés csak karból, elemeken, nagy fogásokon. A mászó nem áll meg miután elérte az első fogást, hanem továbbrepül a lendület segítségével a második, harmadik fogásig.
  30. Double clutch flick
    Dinamikus elmozdulás egy irányba, úgy hogy mindkét kéz elengedi a fogásokat, de elmozdulás közben az alsó kéz visszafog egy lentebbi fogásra, hogy elegendő ellenerőt biztosítson ahhoz, hogy a fenti fogás ne rántsa ki a falból a mászót.
Oszd meg másokkal is

Kapcsolódó bejegyzések