A három legfontosabb mászó technika

Ahogy egyre többet figyelem az edzéseimen és egyéb helyeken a mászókat, egyre több mintát látok kirajzolódni a mászó technika használatában.

Minden mászó rendelkezik egy saját, egyedi mászóstílussal, ami csak rá jellemző. A falon való mozgás képét mindenkinél az adja ki, hogy milyen testi adottságai vannak és milyen mélyek a technikai ismeretei. Nagyon sokszor elég csak ránézni valakire egy pillanatra és a falon felvett testpozíciójából már megállapítható, hogy milyen testi adottságai hátráltatják, vagy segítik és, hogy nagyjából mennyi ideje mászik, mekkora tapasztalata van a falon.

Az, hogy ki milyen technikákat használ, azt legfőképpen az határozza meg, hogy melyikeket ismeri és gyakorolta ki megfelelően, másodsorban pedig az, hogy melyikekhez van meg a megfelelő fizikai háttere. Aki hajlékony, az hajlamos lesz egyfajta technika irányába menni, aki túl erős, az pedig egy másikba.

A kérdés az, hogy ki használja ki leghatékonyabban az adottságait (amik az adott pillanatban nem változtathatóak meg, tehát adottak) és hogy megállapítható-e, hogy melyek azok a technikák, amelyek tudatos gyakorlása a legtöbb hasznot hozza.

Az alább felsorolt technikák mind úgynevezett alaptechnikák, vagyis jó esetben egy kezdő már első mászása alkalmával megismerkedik ezekkel a fogalmakkal, ha jó kezekbe kerül. Viszont, ez nem jelenti azt, hogy ezekkel a technikákkal könnyű utakat lehet csak mászni. Épp ellenkezőleg, ezek azok a technikák, amelyek mesteri szintű ismerete lehetővé teszi extrém nehézségű utak megmászását. Ahogy látni fogjuk, bizonyos helyzetekben még a legnagyobb erővel sem lehet kompenzálni egy rossz irányból terhelt fogást. Így ezen technikák elsajátítása majd gyakorlása egy mászó számára élethosszig tartó feladat.

Láb használat, lépés

A “Lépj” a “Nyújtsd ki a kezed” mellett a leggyakoribb tanács, ami ez első alkalmak során elhangzik. Ez elég no brainer, nyilvánvaló, hogy ha nem lépünk, akkor több súly kerül a kezünkre, tehát hamarabb elfárad, ellentétben a lábunkkal, ami szinte soha nem fog elfáradni mászás közben.

Annak ellenére, hogy ez milyen egyszerű utasítás, meglepően sokan elfelejtik használni a lábukat még a haladóbb mászók közül is. Ezt én részben a termi boulderezés káros hatásának tartom, ahol sokszor nincsenek plusz lépések, illetve kognitíven kevésbé megterhelő csak megrántani a fogást, anélkül, hogy túl sokat nézegetnénk a lábainkat. Nem ritkán lehet látni embereket, akik mászás közben az idejük nagyrészét felfelé nézéssel töltik a falon, miközben a lábuk a levegőben lóg. Ennek pont fordítva kellene lenni, az idő nagyobbik részében a lépéseket és az azon való pontos lábelhelyezést kellene vizslatni, ugyanis ez alapozza meg a következő kéz és testmozdulat stabilitását.

Érdemes megnézni profi mászókat, hogy mennyit van a lábuk nem lépésen. Még ha nincs konkrét lépésük is az egyik lábnak, akkor is a másik lábuk vagy falat támaszt vagy ellógat, lendületet ad, vagyis aktívan részt vesz a mozgásban, nem pedig csak egy testhez odakötött fatörzsként fityeg.

Az aktív lépés elengedhetetlen bármilyen nehézségű útban még akkor is ha a lépések száma erősen korlátozott.

Beforgás, kitámasztás, zászlók

Az egy lépéses szituációkat megemlítve már el is érkeztünk a következő technikai elemhez, a beforgáshoz.

Beforgás alatt azt a mászó mozgást értem, amikor a testünk, mellkasunk elfordul a faltól, aminek a következtében az egyik vállunk és a csípőnk szorosan a falhoz simul, vagyis oldalt vagyunk a falnak.

A beforgáshoz mint technikához kapcsolódnak a zászlók, ahol nem feltétlenül forgunk be a falra végig merőlegesen, de a beforgáshoz hasonlóan, az egy lépéses szituációk megoldására használhatóak.

Röviden összefoglalva, a beforgással három dolgot érünk el: közelebb tudjuk hozni a csípőnket a falhoz, könnyebben tudunk oldalsós és alsós fogásokat terhelni és hosszabbat tudunk nyúlni. A csípő falhoz közelítése kritikus minden terepen, de áthajlásokban gyakorlatilag lehetetlen optimálisan megvalósítani a beforgások ismerete nélkül.

Érdekes, de érthető módon, akinek nem nyílik nagyon jól a csípője (nem tud szemből elég közel kerülni a falhoz) jellemzően többet használja a beforgást, míg akinek laza a csípője az végig szemből mászik “bohócban” (a leíró kifejezésért köszönöt az idei sportmászó edzői képzés résztvevőinek).

Ami a beforgásoknál a tapasztalatom szerint jellemző hiba szokott lenni, az vagy a technika nem alkalmazása vagy a technika rosszul alkalmazása. Sokan csak akkor használják a beforgást, ha mindenképpen rákényszeríti őket egy oldalsós fogás, de még akkor is félnek elfordulni a faltól. Az erőltetett szemből végrehajtás nagyon meg tud nehezíteni egyes mozdulatokat, illetve erő pazarlóvá tud tenni egyébként egészen egyszerűeket is.

A technika rosszul alkalmazásának esete általában a támasztó (a fallal belső talpéllel érintkező) láb esetében jelenik meg. Sokszor ugyanis hiába elérhető két lépés a mozdulathoz, nem éri meg fenntartani az egyik lábat, hanem érdemes azt levenni és csak falat támasztani vele a kiforgás ellen. A falat támasztó/taposó láb helyes elhelyezése sok gyakorlatot igényel, mivel nagyon sokat számít, hogy milyen magasra, oldalirányba milyen távolban helyezzük el a támasztó lábat.

A beforgások, zászlók témájához nem kellett sokat gondolkodnom, hogy milyen videót linkeljek; az utóbbi időben ez volt számomra az egyik legszemfelnyitóbb mászó videó technikáról, érdemes többször is megnézni:

A kiszúrásokhoz, fal támasztások pontosságának gyakorlásához pedig ezt a videót ajánlanám:

Súlypont elhelyezése

Ezt a technikát a már fent említett “Nyújtsd ki a karod” utasítással szokták átadni, de sajnos ez így önmagában nem feltétlenül vezet rá a helyes mozgásra. A nyújtott kar tud segíteni a fáradáson, de precízebben úgy lehetne megfogalmazni ezt a tanácsot, hogy “Távolodj a fogástól”.

Amit a nyújtott karral el szeretnék érni az valójában ugyanis az, hogy a tömegközéppontunk minél távolabb legyen a terhelt fogástól, ameddig csak lehet. Jöhet bármilyen fogás típus, alsós, reibung, perem, a lényeg, hogy bármilyen szögben áll a fogás, maradjunk minél távolabb tőle.

Ennek az elvnek a hatékonyságát bárki letesztelheti egy rosszabb reibung vagy alsós fogáson. Egyiket sem fogjuk tudni megtartani teljesen hajlított karral, a fogáshoz közel eső tömegközépponttal.

A súlypont jó elhelyezésésnek pozitív hatása kettős: egy kevésbé hajlított kar húzó izomzata kevésbé fárad, valamint egy, a fogástól távolabbi tömegközéppont által jobb szögben terhelt fogás kevésbé fárasztja az “ujjainkat”, alkarizomzatunkat is. Mivel a fogások felületét mindig merőlegesen szeretnénk terhelni, ezért kell mindig “távolodni” a fogástól, ugyanis, ha a testünk közeledik a fogáshoz, akkor a karunk is közeledik hozzá, a karunkon pedig az ujjaink vannak, amiknek a fogásokkal bezárt szöge megváltozik, ha be van hajlítva a karunk.

Ha megfigyeljük a jó mászókat, észrevehető (még on sightok esetében is!), hogy mindig csak annyira emelkedik meg a tömegközéppontjuk, amennyire szükséges, sosincs akár az optimálisnál csak két fokkal több fölös karhajlítás.

Ezek fényében én edzéseken már nem a kar nyújtására fókuszáló gyakorlatokat szoktam adni, hanem olyanokat, amelyek a helyes, távoli pozíció felvételét erősítik.

Ezen feladatok egyike a “guggolás”, vagyis egy út végig mászása olyan módon, hogy egyik lábat sem nyújtjuk ki soha teljesen. Érdemes kipróbálni ezt a gyakorlatot egy úton és felvenni videóra a sima és a nyújtott láb nélküli megmászást is. Van egy tippem, hogy melyik fog sokkal “mászósabban” kinézni.

Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek ezek a technikák, a jövőben igyekszem videókon is bemutatni őket az instagramomon.